- Derék Jankó játszótér -

Semmiből valamit, mint a mesében. 

Amikor a 16 órás út után először érkeztünk meg a Hidegségbe, semmink sem volt, csak az akarat - hogy játékot, mesét, művészetet vigyünk oda, ahol ezek hiányoznak, és az erős hit, hogy van mit adjunk. 

Nyolc év múlva megtapasztalhattuk, hogy az általunk elvetett magok hogyan szökkenek szárba, hogy alakult ki egy kicsiny közösség a gyimesi hegyek eldugott szegletében, Muhospatakán. Ebből született meg az ötlet, hogy a Paks város önkormányzata által felajánlott támogatásból valami maradandót alkossunk. Építsünk egy játszóteret kalákában, az immár nagyra nőtt Derék Jankó táboros gyerekekkel. 

Az ötlet megvalósításához csodálatos segítőket kaptunk ebben az évben is: Szabó Péter paksi Polgármester Úr jóváhagyta a tervet.

Az Ilona-malom Műhely megtervezte, beszerezte és a helyszínen összeszerelte az elemeket.

Varga Zsombor segítségével szuper Toyotákkal kiszállíthattuk az elemeket Gyimesbe.

Gergely Karoly gyimesközéploki Polgármester Úr biztosított helyet, segítő kezeket, no meg betonkeverőt. 

Zsolt Prezsmer segített, hogy mire kiérünk a szükséges faanyag és a csodás szállás már készen várjon ránk.

Mária Berszán átvett minden Muhospatakára érkező ijesztően nagy, külföldi alkatrészcsomagot.

Magdolna Suciu családjának akiktől szekeret kaptunk, hogy a fát szállítsuk.

Balazs Péter , Kocsis Csaba  és Kardos Tibor vezetésével a táboros nagyfiúk Bodor Zsombi, Antal Lorand, Suciu Balázs, Baczoni Ervin, Főcze Botond, AndreHunor, Timár Kristof, Berszán Márton  derekasan beleállva csákányoztak, vágtak, csiszoltak, építettek.

Tátrai Vanda vezetésével a lányok megfestették a játszótér arcát, a fotófalat.

S közben Kecskés Karina vezetésével, egész nap folyt a játék és mese a kicsiknek.

A környék első játszótérét 5 ösztöndíjasunk, Ágica Berszán és Anita Bukuri, Antal Lorand, Suciu Balázs, Baczoni Ervin bemutatkozásával nyitotta meg Gergely Károly Polgármester Úr, a barackospatakai-, muhospatakai-, bükkhavasi- és hidegségi gyerekek örömére. 

Hálás szívvel köszönjük mindazoknak a barátainknak és támogatóinknak akik anyagi, vagy tárgyi felajásukkal támogatták kalákatáborunkat. Külön köszönjük Pál Nagy Szabina, és a DM Kft töretlen támogatását. A Rákóczi Szövetségnek a nagyszerű könyveket és ajándékokat. Boldizsár Ildikó nagylelkű felajánlását, amiből kiegészíthettük a játszóteret egy libikókával. A noszvaji közösségnek, hogy csodálatos lekvárokat, levendulát, játékokat vihettünk a végeken élő Csángó Magyar gyerekeinknek! 

#DerékJankoCsángóMesetábor #IlonaMalomMűhelyKapolcs #Hidegség